Akár úgy is nevezhetnénk 2015 februárját, mint José Cura hónapja. Az argentin operaénekes – akit a „negyedik tenorként” is emlegetnek – ugyanis több koncerttel is megörvendeztette a magyar közönséget.
A Magyar Állami Operaházban háromszor is színpadra lépő világsztár a Papp László Budapest Sportarénában rendezett nagyszabású koncerttel zárta budapesti fellépéseit. Az argentin tenort nem először láthatta a magyar közönség, többször járt már Magyarországon, 2004-ben pedig Veszprém díszpolgárává avatták. 2008-ban aztán teljes előadásban is megmutatta tehetségét, kultikussá vált szerepében, Otelloként. Azóta rendszeres vendége a magyar színpadoknak.
 |
| José Cura Otello szerepében (forrás: www.opercoeln.com) |
Ezúttal az Arénában egy különleges koncertnek lehettünk szem- és fültanúi. Klasszikussá vált pop-, musical- és operaslágerek hangzottak el Mahó Andrea, Miller Zoltán és José Cura előadásában. Ízelítőt kaptunk az Operaház Fantomjából, az Ave Mariából, de felcsendültek Beatles dallamok is, melyeket José Cura maga kísért egy gitárral.
A művészeket a Hungarian Studio Orchestra kísérte Pejtsik Péter vezényletével. Bár a színpad adottságai kevés mozgásteret biztosítottak a fellépőknek, két táncos közreműködésével csodálatos koreográfiák emelték az est fényét.
Amikor beültem a koncertre, nem voltak különösebb elvárásain, vagyis pontosabban, tudtam, hogy mindhárom énekes kiválóan énekel, Miller Zoltánt és Mahó Andreát sokszor láttam már színpadon. A koncert pont akkor kezdődött, amikor az ember már-már elkezd fészkelődni és nyugtalankodni, netalántán technikai bakikra gyanakodni, de még nem áll fel, nem kezd el kérdezősködni. Miért is tenné, hiszen a színpad mellett már felsorakozott a zenekar.
És ekkor elkezdődik a varázslat. A klasszikus hangzás magával ragad, és szinte észrevétlenül siklunk át a musical és pop világába. Megható duettek, szép szólók. Aztán megérkezik José Cura és a színpad felrobban. Igazi profihoz méltóan folyamatos kontaktusban van a nézőkkel, miközben egy másodpercre sem bicsaklik meg a hangja.
Minden előadásban benne van a baki lehetősége, ezeket a kis hibákat pedig sziporkázó humorral oldja meg. Közben pedig történeteket mesél, és megjegyzéseket tesz – persze mindezt úgy, hogy eszünkbe sem jut komolyan venni, még ha annak szánja is.
Egy ponton a közönséget is megdorgálja, visszajelzést szeretne, amit annak rendje és módja szerint meg is kap. Közben pedig tanácsokkal lát el („Ha egy gitárral lépsz fel, mindig legyen nálad egy kis törölköző” – és hasonló igen hasznos mondatok szálltak a levegőben). Cura azonban nemcsak gitározott, hanem dobolt is, és amikor a zenekar játszott, nem egyszer tartotta feléjük a mikrofonját, megadva nekik azt a mindenképpen jogos „15 másodperc hírnevet”.
Az utolsó számok közben egy kicsit elkedvetlenedtem, hogy milyen hamar elszállt ez a 1,5-2 óra, de José Cura ismét tett róla, hogy a következő pillanatban a hasamat fogva nevessek. Tréfásan megjegyzi ugyanis Andreának – aki az est folyamán minden blokk előtt átöltözött –, hogy illett volna az utolsó számra is új ruhát vennie („Change!”), majd ünneplésbe kezdenek, ugyanis ez az este abból a szempontból is különleges volt, hogy a művésznő aznap ünnepelte a születésnapját. A közönség ezt már állótapssal üdvözölte.
 |
| Mahó Andrea és José Cura a Papp László Budapest Sportarénában (foto: Szigetváry Zsolt/MTI) |
A csodálatos fellépés-sorozat tehát ezzel a koncerttel véget ért, de annak sem kell szomorkodnia, aki lemaradt róla, hiszen José Cura – igaz nem popslágereket, hanem operaáriákat énekelve – május 3-án Győrben ad koncertet Rost Andreával.
